|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 6 találat | lapozás: 1-6 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Baász-Szigeti Pálma 2000. szeptember 2.Tállyán a Közép-európai Művésztelepen és Szabadiskolán a magyarországi művészek mellett határon túli magyar alkotók, közép- és kelet-európai országok művészei vesznek részt a nyári alkotótáborban. Idén négy kolozsvári művészt is meghívtak a nyári művésztelepi alkotómunkára. Gedeon Zoltán törzsvendég, hisz már nyolcadszor érkezett meg, most Szent István portrékompozícióját készítette el. Palkó Ernő keramikus a Korunk Galériából ismert hullám-grafikáit ültette ezúttal zománcozott terrakottamunkákba. Antik Sándor, a vizuális médiumok elkötelezettje video-kazettán bemutatta performanszait, a beszámoló írója, Orbán István pedig betűkalligráfiával volt jelen. Az Erdélyből meghívottak között volt még a sepsiszentgyörgyi Baászné Szigeti Pálma és a bukaresti főiskola első éves grafikusa, Baász Orsolya. Jugoszláviából jelen volt az újvidéki Vastag Miklós, Csernik Attila és Molnár Mirkó. /Orbán István: Közép-európai Művésztelep és Szabadiskola - Tállya. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 2./2007. július 18.Baász Imre képzőművész-performer emlékének elhanyagolására hivatkozva Sepsiszentgyörgyről Marosvásárhelyre akarja elvinni a tizenhat évvel ezelőtt elhunyt neves grafikus és művészeti szervező hamvait özvegye, Baász Szigeti Pálma. A marosvásárhelyi születésű Baász Szigeti Pálma szerint hat évvel ezelőtt, férje halálának 10. évfordulója alkalmából a megye két elöljárója megígérte, hogy a rangos művészeti szervezőről nevezik el a sepsiszentgyörgyi városi képtárat, illetve szoborállítással tisztelegnek emlékének. Albert Álmos polgármester az özvegy nyilatkozatára reflektálva elmondta: „Pálma csak ne elégedetlenkedjen, mert támogattuk minden kezdeményezését, de amikor azok összeálltak, akkor nem nyerték meg a tetszését. Megvannak a keretek, szabályok a dolgokhoz, ezeket kell igénybe venni. ” Cáfolta az elhunyt művész emlékápolásának hiányát Jánó Mihály művészettörténész, a képtár igazgatója. Elmondta, a képtárban Baásznak külön terme van a Pantheon elnevezésű állandó kiállítás keretében, az intézmény tulajdonában lévő munkákból. Baász Imre (Arad, 1941. febr. 22. – Sepsiszentgyörgy, 1991. július 16.) grafikusi oklevelet Kolozsváron szerzett, 1976-től Sepsiszentgyörgyön élt és dolgozott. Nevéhez kötődnek a Kalevala-illusztrációk (1972), a Médium országos kortárs művészeti seregszemle (1981), az AnnArt performansz-napok a Szent Anna-tónál (1990). 1985-ben elnyerte a romániai képzőművész-szövetség Grafika Nagydíját, 1988-1989-ben Finnországban Kalevala-ösztöndíjas volt. 1990-től haláláig a Kolozsvári Állami Magyar Színház díszlettervezője, majd a bukaresti Szépművészeti Akadémia tanára. /Domokos Péter: Sírköltöztető happening. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./2007. szeptember 11.Baász Imre és Baász Szigeti Pálma képzőművészeti kiállításának ad otthont Marosvásárhelyen a református Diakóniai Központ. Az aradi származású, munkásságát Sepsiszentgyörgyön kiteljesítő, 1991-ben elhunyt Baász Imre özvegye erre az alkalomra több nagyméretű grafikát válogatott a hagyatékból, az anyagot saját munkái egészítik ki. A kiállítást Szőcs Géza költő méltató írásának felolvasásával Farkas Wellmann Endre nyitotta meg. Szőcs Géza főként Baász Szigeti Pálma alkotásaira tért ki, amelyeket versekhez hasonlított. Baász Szigeti Pálma saját kollázsait, festményeit „kiszínezett nosztalgiákként” határozta meg. /Antal Erika: Képek művészházasságból. = Krónika (Kolozsvár), szept. 11./2008. március 20.A 3 Baász ideológiai dokumentuma – e furcsa címmel nyílt meg a képzőművész Baász család tárlata március 18-án Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában. A néhai Baász Imre, illetve Baász Szigeti Pálma és Baász Orsolya munkái láthatók. A Baász-dinasztia művészetében számos kötődés felfedezhető, mégis bővelkednek az egyedi vonásokban. Baász Imre grafikai iskolát teremtett, amely Kolozsváron ma is folytatódik. Baász Szigeti Pálma azon kevés művészek egyike, akik a humort is felhasználják munkáikban. Baász Orsolya művészete visszahozza a groteszket. /(n. b.): A villendorfi mellékvénusz átvizelése. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 20./2011. február 25.Hetven éves lenne Baász ImreBaász Imre emlékére szervez éves rendezvénysorozatot az Árkosi Művelődési Központ és Baász Pálma, a képzőművész özvegye. Kopacz Attila, a központ igazgatója elmondta, Baász Imre 70 éve született, 35 éve költözött Háromszékre és 20 évvel ezelőtt halt meg, a kerek évfordulókat idén több eseménnyel teszik emlékezetessé. Szombaton 17 órától az Árkosi Művelődési Központ Istálló Galériájában Baász rajzaiból és vázlataiból nyílik kiállítás. Több száz alkotás közül 55 reprezentatív darabot mutatnak be az érdeklődőknek. Tavasszal jelentetik meg a kétkötetes Baász Imre-emlékalbumot, az első rész egy képzőművészeti album lesz, az életmű keresztmetszete. Kopacz Attila elmondta, a teljes életmű felkutatása hatalmas feladat, hiszen évtizedekkel ezelőtt a képzőművészek a megélhetésért mondhatni „cserekereskedelmet” folytattak, így a Baász-alkotások egész Európában szétszóródtak. A második kötet egy háromnyelvű dokumentum-összeállítás, amely rövid életrajzot és művészettörténeti tanulmányt tartalmaz. A kiadvány igazi csemegéje a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól (CNSAS) Baász Szigeti Pálma által kikért nyomozati anyag feldolgozása lesz. Baász Imrét egy feljelentés alapján 1967-ben kezdték figyelni, az anyagot 1984-ben zárták le. A dokumentumkönyvbe bekerülnek a besúgók jelentései, amelyekben bírálták Baász viselkedését, életmódját, szemléletét, a megfigyelő tisztek fontosabb jelentései és a művész egy negyvenoldalas, magyarul megírt nyilatkozata, amelyben képzőművészeti programját, műveit magyarázza, elmondja, hogyan lett munkanélküli, hol és mit állított ki. A több mint 800 oldalas nyomozati anyag a képzőművészről és a korról is döbbenetes képet nyújt, fogalmazta meg Kopacz Attila. A tervek szerint az emlékalbumot Bukarestben, Kolozsváron, Budapesten és Helsinkiben is bemutatják. A nyár folyamán Baász Imre dokumentációs kiállításra kerül sor, majd az év végén az Árkosi Művelődési Központban Baász Imre-rézkarcműhelyt szerveznek, az egyhetes alkotóműhelyben a képzőművész grafikus barátai dolgoznak és emlékeznek a művészre. Kopacz Attila elmondta, legmerészebb álmuk, hogy az idén bezárt cigarettagyár több mint százéves épületében egy Baász Imréről elnevezett művelődési központot hozzanak létre. Bíró Blanka, Krónika (Kolozsvár) 2016. február 22.Hetvenöt éve született Baász Imre (Kereplő és Tükörút)(...) Baász Imre nagy művész volt, emellett pedig – és távolról sem törvényszerű, hogy ez így legyen – nagyformátumú ember, toronymagasan kiemelkedő személyiség. Elmosódott, szürke arcokkal teli világunkban hallatlanul ritkának számít az olyan markáns, az olyan összetéveszthetetlen, az olyan sugárzó megjelenés, fellépés és életstílus, mint amilyen az övé volt. Komplex, nyughatatlan lényéből fakadt, hogy nemcsak művészként élt és alkotott, hanem mint művészetszervező, mint elméleti szerző, mint kovász, közügyek ügynöke, mint démon, nonkonform fenegyerek és katalizátor, egyszóval mint olyan hajtómotor, amilyenből nincs még egy. SZŐCS GÉZA Próbálom megérteni, ki volt Baász Imre. Számomra ez elsősorban műfaji probléma: ha rájövök, hogy milyen műfajban kell írnom, máris könnyebb megoldani ezt a – szinte lehetetlennek látszó – feladatot. (...) Teoretikus esszé volna jó, vagy művészettörténeti összefoglalás, mely kijelölné Baász helyét, jelentőségét a késő újkori közép-kelet-európai művészetben, de ezt ő maga mindenkinél pontosabban fogalmazta meg maga számára – feladatként: „...önálló értékeket kell teremtenünk, és ezt nem erdélyi magyarként, hanem romániai magyarként és európai románként és európai magyarként hirdetném, szeretném hirdetni”. Ezt a tömör ars poeticát monográfusa, Chikán Bálint idézi, aki – úgy tűnik – minden lényegeset megírt már a művészről, aztán maga is meghalt. Nekem tehát az a lehetőség maradt, hogy reprodukciók és a kevés megmaradt írás alapján összegyúrjak egy olyan személyiségképet, amely lehetőség szerint hiteles és még inkább: érvényes. Ez annyit jelent, hogy halála után is segít életben tartani és továbbvinni az életművét meg a szellemiségét. Nem tudom, végül is ez milyen műfaj... Hogy ennek a lehetetlen feladatnak elvégzésébe mégis belevágtam, köszönhetem Baász Szigeti Pálma fáradhatatlan unszolásának, és még inkább egy Apám, Baász című döbbenetes írásnak, amelynek szerzője Baász Orsolya. Ezt a vallomást nem akarom kommentálni, de aki olvasta (sokszorosítva volt!), egyet fog érteni velem, hogy erről a művészről csak úgy lehet írni, hogy megküzd vele. Mégis megtaláltam volna a műfajt: küzdelem. Vagy inkább küszködés? Baász Imre a jelek szerint – a reprodukciók, az írások, az elmondások alapján – óriási energiákat vetett be az erdélyi/romániai/magyar/román művészet, a saját művészete és élete megszervezésébe, azaz időnként helyesebb a kézbevételét mondani. Megszervezte maga körül a művészeti életet (kísérletek fesztiválja, a Médium és a Médium2 című kiállítás, 1981, 1991), 1990-ben beindította az AnnART performanszfesztiválokat a Szent Anna-tónál, megpróbált performanszaival utat mutatni. Mindezek a törekvések reprezentálhatóak egy sereg művével: a Rácstörő című linómetszeten (1976) valóban látható egy rács, mely egy zsaníros ajtófélfára van erősítve, e mögött egy ülő királyfigura kehellyel vagy még inkább szócsővel, s ami a leglátványosabb: balra egy szeszélyesen szögletes kontúrú, absztrakt alakzat. Hogy miről is van szó, értelmezi egy fotó (Cím nélkül, évszám nélkül): két összekötött kéz egy kereplőt markol, a kötelék – ha jól látom – gyújtózsinór. Ezzel a két képpel az írást akár abba is lehetne hagyni, a metafora vagy még inkább parabola annyira tömény. Ugyanakkor nem feledhetjük, hogy Baász jelképei meghatározott rendszert alkotnak, melyhez grafikai jelek és háromdimenziós tárgyak mint jelek egyaránt tartoznak. Egyszerűbbnek látszanak ebből a szempontból a 70-es évekbeli grafikák, főleg, ha alig többek, mint zaklatott firkák vagy faktúrák, melyek között időnként számok bukkannak fel, vagy grafikonszerű képződmények, sőt, a grafikai jelek helyébe lépő, árnyékot vető grafikai ál-jelek. A konceptualizmussal és a fotóhasználattal kacérkodó kísérleti grafikai biennálék virágkorát éljük (lásd még Magyarországról Kondor Béla, Maurer Dóra vagy Szabados Árpád ekkori munkásságát), és ebben a szellemben nyílik meg 1974-ben a szárhegyi alkotótelep, melynek létrehívásában Baász kezdettől fogva részt vesz! De menjünk tovább: a grafikák igen gyakran tárgyak képét mutatják fel, melyek eredeti formájukban environmentek vagy performanszok részei. Folytassuk felsorolásukat: a kereplőn, a kötélen és szögesdróton túl, az összekötözött, használhatatlanná tett olló, a járom, a kerék, a kocsi, a szék (utóbbi három kombinációinak és variációinak jelentéseit a monográfus Chikán Bálint elemzi szépen), a kulcs, a kard, a trombita, a (felhúzós) madár, a biztosítótű, a vaskampók. Nyilvánvaló itt a pop art, majd a punk Kelet-Európát meghódító hatása, de még fontosabb számunkra a Hajas Tiborral, Altorjai Sándorral és más hiperexpresszív, olykor öndestruktív művészekkel öntudatlanul létesített – s mindeddig regisztrálatlan – szellemi rokonság. „Egy motívumrendszerben építkezem, ezt bele lehet építeni hagyományosba, performanszba, videóba… A jelképeim? Agresszívek. Kötél, biztosítótű, szögesdrót” – állapítja meg tárgyilagosan Baász Imre. De mond még valamit, ami radikalizmusával akár a szemiotika arculcsapásaként is felfogható. Ha legalább Wittgenstein óta tudjuk, hogy a jelentés a kontextustól függ, Baász felforgatja a közhellyé váló összefüggést, mondván: „A jel pusztítója mindig a közeg, megszokott közegéből kell kivonni tehát, s egészen friss jelentéstartalommal feltölteni.” Gúlát építeni ágakból a réten, s még mielőtt sátorrá válna, szekér tetején újra felépíteni – a műveletet ő Házi feladatnak nevezi –, s még mielőtt a jelentés rögződnék, a felaprított faágakat egy Tükörúton egy tükrös szekér hátoldalán tükröztetni. Persze az első és az utolsó állomás között a valóságban nyolc év telt el, jelenlétbeli összefüggéseket pedig én állapítottam meg önkényesen, hozzákapcsolva őket ahhoz a sorshoz, mely Munkácsy rőzsehordó asszonyától Ady „rőzsedalain”, Erdély Miklós rőzséből „összeszerelt” költeményein át vezet. A Tükörút a művész halálának évében készült –, egyelőre nem világos, hogy merre vezet. BEKE LÁSZLÓ Budapest, 2003. október (1941. február 22., Arad – 1991. július 16., Sepsiszentgyörgy) grafikus, képzőművész, művészetszervező. 1972-ben végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán, számos díjat nyert grafikáival, többek közt Kalevala-illusztrációiért. 1976 és 1982 között a sepsiszentgyörgyi képtárat vezeti, ő kezdeményezi a Zenélő Képek sorozatot, 1981-ben megszervezi a Médium1 országos, 1991-ben a Médium2 nemzetközi kísérleti kortárs művészeti kiállítást Sepsiszentgyörgyön. A Médium1 után kirúgják, 1983 és 1990 között hivatalosan munkanélküli. 1990-ben a Kolozsvári Állami Magyar Színház díszlettervezője, attól az évtől haláláig a bukaresti Képzőművészeti Főiskola tanára. 1990-ben ő szervezi meg az akkor még egynapos AnnART performansznapot, amely később nemzetközi élőművészeti fesztivállá fejlődik Ütő Gusztáv és társai gondozásában. 1991-ben, nem sokkal a második AnnART előtt, szerencsétlen baleset (sterilizálatlan fecskendőtől kapott vérmérgezés) következtében hunyt el. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-6
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
